Ezekben a percekben nem blog bejegyzést kellene írnom, hanem az igazak álmát aludva a Szeghalmon megrendezésre kerülő, fekvenyomó magyar bajnokságra készülnöm...
Vannak döntések, amiket nem könnyű meghoznunk. Egy hétbe tellett mire meghoztam ezt a döntést, hogy nem indulok el a magyaron! Két okból teszem mindezt. Az egyik egy sérülés amit még a hét elején szedtem össze az utlsó fekvenyomó edzésemen. Ez még önmagában nem tántorítana el az indulástól, hisz versenyeztem én már sérülten és akkor is jó voltam egy ezüst erejéig. A másik érv amely most mindennél erősebb az nem mást mint a pénz. Ez a verseny nem csak a magyar bajnoki cím sorsáról szól, hanem a két hét múlva esedékes világbajnokságon való részvételről is. Ez a verseny jelenti a kvalifikációt ugyanis Prágába. Mivel ezt kihagyom így autómatikusan úszik a VB is. Sajnos épp nincs most a zsebemben 200.000Ft hogy e két versenyt megvalósíthassam. És akkor még nem is beszéltünk a közelgő önkormányzati választásokról, a munkahelyi problémákról...
Viszont világbajnokság lesz jövőre is. Első évem volt ez fekvenyomásban, és azthiszem sikerült beverekednem magam az élmezőnybe, semmivel sem vagyok még elkésve. Ezek a szavak nem a magyarázkodásról szólnak. Mindig rossz döntéseket hoztam komoly kérdésekben, sohasem hallgattam szüleimre vagy a páromra. Most itt az ideje, hogy elkezdjem...
Az elmúlt pár hónapban azért dolgoztam kőkeményen, hogy képviselhessem hazámat a vb-n, az álom megvalósítása még várat magára egy kicsit.
Hogy most mit érzek?
Csalódottságot leginkább. Rá kellett jönnöm, nem számíthatok senkire. Magamnak kell megoldanom ezeket a dolgokat. Persze azért ez így nem teljesen igaz, hiszen itt van édesanyám és a párom, akik az eladósodást vállva azt mondták, ha ez az álmod hát menj. Ezt nem tehetem meg velük. Nem helyezhetem az álmaimat a család és az anyagi biztonság elé. Ott van Csabika is, aki újfent segíti a felkészülésem, és vállata volna a sofőr szerepet Prágába is. És végül ott a FittLesz, a termem, akik mindenben igyekeztek segíteni a felkészülésem. Remélem nem okoztam Nekik ezzel olyan nagy csalódást, hisz ismernek, tudják, hogy csak úgy nem adom fel.
Kedvenc mondásom idézném: "Aki a célt akarja, annak az eszközt is akarnia kell!"
A cél továbbra is a VB, az eszköz pedig nem az eladósodás, a magunkat nehéz helyzetbe hozás, hanem a további kőkemény munka, és a még sikeresebb felkészülés feltételeinek megteremtése.
Most már muszáj leszek még többet hozzátenni az eddigiekhez, hisz mindent le fogok írni. És egyszer az egyik poszt végén ott lesz egy kép egy VB arannyal...
